Ötleteljetek velünk!
Munkánk során azt vettük észre, hogy rendkívül motiváló, ha az embert ötletekkel bombázzák. Ugyan nem minden valósul meg ezekből az ötletekből, mégis minden résztvevő lelkesebben lát a munkájához egy-egy ilyen megbeszélés után.
Arra kérünk titeket, hogy akinek lenne kedve egy ilyen nagy ötletelős üzenetfolyamba becsatlakozni, írjon nekünk egy üzenetet (elég csak annyit, hogy jövök!) :)
Ki kellene találnunk, melyek a legfontosabb következő lépések az oldal életében. Mi már nagyon várjuk a közös építkezést!
Facebook-megosztás és rendszerüzenetek
Változott a Facebook megosztási rendszere, így búcsút kellett mondanunk az automatikusan posztolt tartalmaknak. Mivel fontos, hogy tagjaink megosszák a filmekkel kapcsolatos élményeiket, megpróbáltuk kihozni a szituációból a legtöbbet. Amit érdemes tudni:
- A megosztás úgy működik, hogy az adott tartalom létrehozása után egy felugró ablakban kell jóváhagyni a megosztást. Mivel ez egy hagyományos Facebook-ablak, ezért plusz szöveget és más megosztási beállításokat is be lehet állítani.
- A korábbi beállítások ugyanúgy működnek, tehát a megosztási funkció csak akkor működik, ha valaki társította a Facebook-profilját, és a profil beállításainál a Működés fül alatt lehet az egyes tartalomtípusoknál kikapcsolni.
- A kitüntetések automatikus átvétele megszűnik, de ennek csak az egyik oka, hogy a megosztás nem működik így, a másik, hogy nagyobb élmény személyesen átvenni a kitüntetést. Viszont azért, hogy mindenki tudja, van-e átvehető kitüntetése, egy rendszerüzenetet küldünk neki a lehetőségről. A rendszerüzenetek ugyanúgy az üzenetek közé érkeznek, de külön ikont kaptak, így egyből lehet tudni, milyen típusú üzenetünk érkezett.
- A böngészők szeretik tiltani a felugró ablakokat, ezeket esetleg külön engedélyezni kell a felugró/előugró ablakok kezelése menüben.
Játéktesók kettébontva
A profilotokon a profilnév alatti sorban található Játéktesók linken olyan felhasználókat találtok (amennyiben elég sok játékot értékeltetek már csillagosan), akiknek az ízlése a rendszer szerint hasonlít a tietekre. Jelenleg a társas- és videojátékokat vegyesen listázza a rendszer, viszont mostantól a Játéktesók ajánlásainál a legördülőből ki lehet választani, hogy az oldal csak videojátékokat, vagy csak társasjátékokat mutasson.
Szóval ha nem tudjátok, mivel játsszatok, irány a Játéktesók menüpont!
Ha pedig olyan játékot találtok a listában, ami nem tetszik, jelöljétek irrelevánsnak az adatlapján található „behajtani tilos” gombbal – így eltűnik a listából.
Platformok
Kértétek, így kiraktuk bal oldalra a videojátékok adatlapján a platformokat:
Új platformot a jobb oldali menü + Új platform gombjával tudtok hozzáadni. Ha valamilyen platformot hiányoltok, írjatok üzenetet a Gremlinnek!
A címkés kereső továbbra is ugyanúgy megtalálja a platformokat, tehát még mindig ki tudjátok listázni például az összes DOS-os platformert.
A mai nappal megszüntettük a PC-s, mobilos és konzolos címkét, a böngészőben játszható címke pedig platform címke lett, mától webböngésző néven tudjátok hozzáadni.
Idézetek!
Mostantól idézeteket is lehet a játékokhoz feltölteni! Ez a video- és a társasjátékokra is vonatkozik, mert azt gondoljuk, mindkét műfajban lehetnek olyan aranyköpések, amiket érdemes lesz megosztanunk egymással.
Az ötletet a Metán küldtétek be és szavaztátok föl. Bátorítunk mindenkit, hogy bombázzon minket ötletekkel a meta.gremlin.hu oldalon! :)
Jön a GDPR!
Május 25-én életbe lép az új európai adatvédelmi rendelet, ezért módosítottuk a Gremlin Felhasználási feltételeit és Adatvédelmi tájékoztatóját.
Az elmúlt napokban már átdolgoztuk a profilbeállítások menüjét, hogy minden egyértelműbb és egyszerűbb legyen, ugyanezt az egyszerűséget ültettük át a fenti dokumentumokba is.
Örülünk, hogy a tagunk vagy! Jó játékot!
Személyes ajánlás
Legújabb fejlesztésünknek köszönhetően már személyes ajánlásokat is lehet küldeni egy másik tagnak, ha úgy gondoljuk, hogy neki (is) ki kellene próbálnia pont azt a játékot.
A játékok adatlapján a jobb oldali menüben találjátok a gombot hozzá:
Itt azonban csak olyan tagok jönnek fel a legördülőben, akik figyelnek téged. Ha olyannak szeretnél ajánlani, aki nem figyel, azt az adott tag oldalán, szintén a jobb oldali menüben tudod megtenni.
A végeredmény bekerül az illető frissébe, és megnézheti a profilján is, a Személyes ajánlások menüre kattintva (szintén a jobb oldali menüben):
Az így ajánlott játékokat az illető azonnal váró- illetve kívánságlistára is rakhatja.
Most játszik vele
Mostantól a videojátékok oldalán középen, az értékelések fölött az az információ is szerepel, hogy éppen ki játszik az adott játékkal:
Hurrá!
Az ötletet a meta.gremlin.hu oldalon keresztül küldtétek be nekünk. Köszönjük!
Egyévesek lettünk!
Sokan nem tudják, hogy @Bence valódi szuperképessége nem az, hogy közösségi oldalakat hív életre, hanem hogy leheletvékony, ruganyos, ínycsiklandó palacsintákat süt:
Hát így ünnepeltük mi a mai Gremlin-szülinapot. Volt mit.
Az elmúlt egy évben az oldal tagjainak száma nulláról 800 fölé nőtt, és kialakult az a stabil mag, akik akkor is feljönnek az oldalra, ha tudják, hogy csak 1-2 friss várja őket. Örülünk nektek! :)
Ugyanakkor második évi terveink közé tartozik, hogy médiapartnereket keressünk, és kicsit többen legyünk. Mert játszani jó, és a jó dolgokat jó megosztani.
Játsszatok tovább! :)
@Imma
U. i.: A palacsintákat mindenki a saját palacsintasütőjével teleportálhatja az asztalára. A művelethez némi palacsintatészta is kelleni fog!
Komolyodunk: 10 fokozatú értékelések
Mostantól 5 csillag helyett tízből lehet választani, amikor egy játék nagyszerűségét értékeljük.
Ezt a változást a meta.gremlin.hu oldalon javasoltátok, és átböngészve a népszerű ötleteket, azt láttuk, egyértelmű igény van arra, hogy az oldal komolyabban vegye magát és több információnak jusson hely.
Elindulunk ezen az úton, a tíz csillag megjelenése az első lépésünk.
(A korábbi értékeléseitek természetesen át lettek állítva, ha valamire 5 csillagot adtatok, azon most 10 szerepel, nektek nem kell semmit átállítanotok. Jó játszást!)